Erdély

Földrajzi elhelyezkedése

Erdély gazdag történelemmel bíró terület, amely alatt ma Románia nyugati részét értjük. Földrajzilag Közép-Európában, a Kárpát-medence keleti részén található.
Területe 57 000 km².
Bejárata nyugat felõl a Királyhágó. A történelmi Erdély egy magas fennsík: délen Havasalföldtõl a Déli-Kárpátok, keleten Moldvától és Bukovinától a Keleti-Kárpátok választják el. Az északi és a nyugati részeit a Partium, Máramaros, Szatmár és az Alföld határolják, míg a délnyugati részei a Bánsággal határosak. Az erdélyi fennsíkot (300-480 m magas) többek között a Maros és Szamos szelik át. Délkeleti részét Székelyföldnek nevezik.

Erdély legfontosabb városai:

Gyulafehérvár, a történelmi fováros;
Kolozsvár, a modernkori fováros;
Brassó;
Nagyszeben, Királyföld székhelye;
Marosvásárhely, a néhai Magyar Autonóm Tartomány székhelye;
Székelyudvarhely, a székely anyaváros;
Csíkszereda;
Sepsiszentgyörgy.

A szó eredete

Az elsõ dokumentum, mely a területre hivatkozik 1075-bol származik, ami „Ultra siluam”-ként, vagyis „az erdon túl” formában nevezi Erdélyt. Ugyanezen században kezdtek a területre „Partes Transsylvana” (vagy mai írásmóddal "Transsilvanae") módon hivatkozni (Legenda Sancti Gerhardi, 12. század elso felében), ami „az erdon túli részeket” jelenti, és ezt a kifejezést használták a Magyar Királyságon belül is. A latin helyett a köznyelvben az „Erdoelve” kifejezést is elterjedten használták. Ennek elso dokumentálása Anonymus 12. századi Krónikája (Gesta Hungarorum) mely „Erdeuelu”-t említi.
Az Erdo-elo, vagy régiesen Erdo-elve elnevezés nem elszigetelt. A mai Románia déli részén, a Kárpátok és a Duna között lévo, Bukarestet is magába foglaló terület, Muntenia magyar neve például Havaselve (Havasalföld). Oseink tehát az „elo”, „elve” ragokat következetesen használták valamilyen tájegység elott található terület megjelölésére. Az érdekes az, hogy úgy Erdély, mint Havaselve valami elott találhatók, tehát nem mögött! Ez óhatatlanul felveti a szemlélo helyzetének kérdését. Úgy tunik, hogy e tájegységeket még a betelepülo magyarok nevezték el, a Kárpátok ívén kívülrol szemlélve oket. Téves lehet tehát az az elmélet, amely az Erdély földrajzi nevet a latin megnevezés fordításaként értelmezi, sokkal inkább a latint lehet a magyar fordításaként tekinteni.
A magyar elnevezést németre is lefordították: az „Überwald” (über Walt) kifejezés számos 13. és 14. századi dokumentumban olvasható. Késobb a németek saját elnevezéssel „Siebenbürgennnek” („hét vár(os)”) nevezték a területet.
A román „Ardeal” név eloször egy 1432-ben keltezett dokumentumban olvasható „Ardeliu” néven, ami nyilvánvalóan a magyar „Erdély” szóbol alakult ki, és nincs köze a román „deal” (domb) elnevezéshez. (Példák hasonló átalakulásokra: Erdod ? Ardud, egres ? agrus; Egyed ? Adjud, stb.)

Története


A honfoglalás elott

Erdély elso lakóiként a Kr.e. 6-4 században az agathürszöket ismerjük. Utánuk következtek a kelták (Kr.e. 3-2. sz.), dákok (Kr.e. 2. sz.-tól Kr. u. 106-ig), Kr.u. 106-tól jelentos része a Római Birodalom uralma alá kerül Dacia provincia néven. A gótok betörései miatt a rómaiak Kr.u. 271-ben kiürítik Daciat, amely ezután különbözo vándornépek (gótok, vizigótok, taifalok, hunok, avarok, szlávok, bolgárok) átvonulási- vagy szállásterülete lesz. A magyarok, 894-es honfoglalásukkor - a kora középkori krónikások és a legutóbbi bodrog-alsóbui régészeti felfedezések szerint -, a Kárpát-medencében találnak egy magyar nyelvet beszélo népet, ok a székelyek, akik ma Erdély keleti részén élnek.

A honfoglalástól 1526-ig

Erdély 1001-ben a Magyar Királyság részévé válik. Az országrészt a király helytartója, az erdélyi vajda irányította. A 13. századtól alakult ki Erdély fo népcsoportjainak történelmi elkülönülése magyarokra, székelyekre, szászokra és románokra. Az utóbbiakat akkor vlachoknak neveztek, és a megtelepedésükre vonatkozó elso hivatkozások a 13. század elejérol származnak. 1526-ban a törökökkel vívott mohácsi csata után a Magyar Királyság szétesik. Ezután Erdély névleges török fennhatóság alatt, de gyakorlatilag önálló államként létezik.

Az Erdélyi Fejedelemség

Az elso erdélyi fejedelem az 1540-tol uralkodó János Zsigmond volt, aki az 1568-as tordai országgyulésen a világon elsoként törvényben rögzítette a lelkiismereti és vallásszabadságot a négy hivatalos felekezet (katolikus, lutheránus, református, unitárius) számára. A román ortodox egyházat hivatalosan nem ismerték el, mivel addig a felemelkedo románok a magyar nemességbe olvadtak be, a románság egésze pedig ekkor még nem alakított ki önálló nemzeti mozgalmat, nem fogalmazta meg követeléseit. Az erdélyi magyar fejedelmek többségükben a református (kálvinista) vallás hívei voltak. A reformáció óriási hatást gyakorolt a magyar tudomány és a magyar nyelvu irodalom fejlodésére.
1599. november 1. és 1601. augusztus 5. között Erdélyt rövid idore meghódítja Vitéz Mihály havasalföldi vajda, de Erdély az o uralma alatt is különálló marad. (Mihály vajdát Basta György osztrák tábornok emberei gyilkolták meg Miriszlónál.)
A 17. század elso fele az Erdélyi Fejedelemség virágkora volt. Bethlen Gábor fejedelem gyulafehérvári udvarában a tudományok és muvészetek bokezu támogatásra találtak. Bethlen Gábor a protestáns uralkodók oldalán sikeresen avatkozott be a harmincéves háborúba, aminek következtében az Erdélyi Fejedelemség nagyhatalmi rangra emelkedett Európában. A két nagy erdélyi foúri család, a Báthoriak és a Rákócziak több kemelkedo erdélyi fejedelmet is adtak.
Az 1699-ben kötött osztrák-török (Karlócai béke) béke értelmében Erdély Habsburg kormányzás alá került, 1704-ben azonban az erdélyi országgyulés II. Rákóczi Ferenc személyében ismét fejedelmet választott. A Rákóczi-szabadságharc bukása után állandósult a Habsburg uralom. Erdély megorizte különálló területi különállását, az erdélyi magyar nemesség jelentos autonómiát élvezett.
Vasile Lupu, (Moldva uralkodója 1634. április - 1653. április 13., majd ismét 1653. május 8. - 1653. július 16. között), hangsúlyozni kívánva az erdélyi románok nagy számát, 1650-ben azt írta a török Portának, hogy Erdély lakosságának egyharmada román. (Vasile Lupu a gyulafehérvári ortodox mitropolitával, Erdély meghódításáról szott terveket, de végülis nem vágott bele ebbe a kalandba.)

1711-1918 között

1712-1713-ban a Verwaltungsgericht - osztrák közigazgatási hatóság - által végzett becslés szerint Erdély lakóinak nemzetiségi megoszlása: 47% magyar, 34% román, 19% szász (német).
1712-ben a szatmári béke aláírója, Károlyi Sándor gróf megkezdte betelepítési akcióját Felso-Svábföldrol (a Bódeni-tó és Duna közötti terület) Szatmár vármegyébe: 31 faluban 2 072 család 10 000-11 000 fovel telepedik le. Van közöttük svájci, frank és bádeni is.
1718. után, miután a Temesköz is felszabadult a török uralom alól, nem csatolták vissza Magyarországhoz, hanem Temesi bánság (vagy Bánát) néven külön tartománnyá szervezték, az Udvari Haditanács és az Udvari Kamara kettos alárendeltségében. A régi magyar vármegye 1778-ig Habsburg katonai közigazgatás alá kerül: elso kormányzója Mercy gróf.
1719: Mercy-terv: A Bánság betelepítése német telepesekkel az Udvari Kamara szervezésében. Elso fellendülés 1722-ben: falvak létesítése állami pénzekbol, mérnöki tervezés állami eloírások szerint. Egy parasztgazdaság nagysága: 24 kataszteri hold szántó, 6 kh rét, 3 kh legelo, 1 kh háztelek kerttel, és sok más kedvezmény.
A betelepítés jogi alapjait a magyar országyulés által elfogadott 1723. évi CIII. törvénycikk az ország benépesitésérol szabályozta:
„O legszents. felsége jóságosan meg fogja engedni, hogy bármely szabad embert, hat éven keresztül, minden közadó fizetéstol való mentesség feltétele mellett, az országba hivhassanak, és hogy e szabadságot országszerte kihirdethessék. 1.§ Hogy pedig ez iránt a nyiltparancsokat a római szent birodalomban s O legsz. felsége szomszéd országaiban és tartományaiban is kihirdethessék: ezt az emlitett szent birodalom s a szomszéd országok és tartományok rendeivel kell elhatározni. 2.§ Az uj szerzeményi javakat is, a 19. törvénycikkely szerint, a családoknak, melyekhez való tartozásuk bebizonyul, az ott kijelentett módon vissza kell adni. 3.§ O legsz. felsége a kincstári javak adományozásánál a jól érdemesült személyekre méltó figyelmet fog forditani.”
Emellett, az "1723. évi CXVII. törvénycikk különfélenemü kézmuveseknek az országba behozataláról" rendelkezett.
A 18. században Erdélybol sok magyar paraszt vándorolt ki az Alföldre, emellett románok érkeztek (foleg 1740-1760 között) a Kárpátokon túlról.
„Az Erdélybe való bevándorlók legnagyobb részét a Havasalföldrol és Moldvából érkezok adják, kisebb (legnagyobbrészt visszavándorlás) a Magyarországból (az ekkor külön kormányzat alatt lévo Bánságot is ideértve) Erdélybe irányuló bevándorlás. A két román fejedelemségbol való beáramlás sok évtizedes vitakérdésében a bevándorlás egészének méreteit tekintve a becsléseknél tartunk. Jancsó Benedek félmilliós román bevándorlást feltételezett (Magyarországra és Erdélybe együttvéve), Dávid Zoltán (szintén mindkét országra) 350–400 ezres számot tart valószínunek. Anélkül, hogy most a becslések értékelésével foglalkoznánk, jelezzük röviden azt, amit a történetírás a bevándorlás okairól megállapított: a fanarióta-uralommal súlyosabbá válnak a havasalföldi–moldvai román paraszt terhei, s Erdélyben nagyobb biztonságot, fejlettebb civilizációs feltételeket remél.”[1]
Született még egy Erdélyre is vonatkozó nagyon fontos törvény Mária Terézia uralkodása idején: 1741. évi XVIII. törvénycikk Erdélyrol, valamint a Magyarországhoz tartozó megyék, kerületek és vidékek visszacsatolásáról és bekebelezésérol:
„Az ország közönséges törvényei közé is beiktatandónak kegyelmesen elhatározta a királyi szent felség. 1.§ Hogy Erdélyt, mint a mely a magyar királyság szent koronájához tartozik, valamint o maga, úgy utódai, mint Magyarország királyai fogják bírni és kormányozni. 2.§ Hogy továbbá Kraszna, Közép-Szolnok vármegyét és Kovár vidékét, mint Magyarországot illetoket, úgy adózási, mint közigazgatási és törvénykezési tekintetben egészen; Zaránd vármegyét pedig, mint amely adózási ügyekben már különben is alája van rendelve, a leheto legközelebbi idoben s azonfelül az erdélyieknek is meghallgatása után, ez ország hatósága alá vissza fogja adatni, állíttatni s teljességgel és valósággal az országba bekebelezni. 3.§ Továbbá, hogy az úgynevezett katonai helyek is, melyek Bács, Bodrog, Csongrád, Arad, Csanád és Zaránd vármegyékben feküsznek, az ország és a vármegyék hatósága alá visszaállíttassanak és vettessenek; és a tömösi, szerémi és alsó-szlavoniai kerületek, mihelyt a viszonyok nyugodtabb állapotra jutnak, hasonlóképen az országba visszakebeleztessenek és joghatósága alá rendeltessenek: e végett a királyi szent felségtol biztosok fognak kiküldetni.(...)”
Az 1848-as forradalmakat követo 1867-es osztrák-magyar kiegyezés után Erdély ismét Magyarország szerves része lett.

Az 1910. évi nemzetiségi megoszlás a következo: magyar 34,2%, román 55,1%, német 8,7%, egyéb 2%.

1918-tól napjainkig

Az 1940-es második bécsi döntés visszaad Magyarországnak 43 492 km²-t, Erdély északi és keleti részét, benne a 90%-ban magyarok által lakott Székelyfölddel, de kb. 1 060 000 románnal is. A II. világháborút lezáró párizsi békeszerzodés ezt a területet visszaadja Romániának.
A nemzetiségi és felekezeti megoszlás adataiból egyértelmuen látszik, hogy Erdély egy sokszínu, multikulturális régiója Európának. Ez nem is csoda, hisz Erdély a nyugati latin, illetve a keleti ortodox kereszténység választóvonalában fekszik, de itt találkoznak a közép-európai és a balkáni hatások is.
Jelenleg Erdély a nemzetállam fogalmát valló Romániában nem mint egységes tartomány, hanem, mint 15 megye létezik. 1945 óta Erdélyt kb. 300 000 magyar, ugyanennyi német (szászok és svábok) és kb. 50 000, a holokausztot túlélt zsidó lakosa hagyta el, de nagyon sok román is kivándorolt nyugatra. Az 1989-es romániai rendszerváltás után is folytatódott a magyar és német lakosság exodusa. Ugyanakkor, foleg 1918 után, egy államilag irányított folyamat részeként is több, délrol vagy keletrol - a Kárpátokon túlról - érkezo román telepedett le a tartományban. A jelenlegi nemzetiségi eloszlás adatait e tények figyelembevételével kell szemlélni.
Az 1989. december végi eroszakos hatalomváltás (a Ceausescu-diktatúra megdöntése) után Romániában is megszólalhattak addig kegyetlenül elnyomott vélemények, hangok. A román gazdaság nehézségei is szerepet játszanak abban, hogy a viszonylag fejlettebb Erdély egyre több lakója, úgy román, mint magyar, nagyobb önállóságot szeretne a tartománynak. A Sabin Gherman erdélyi román újságíró nevével fémjelzett proTransilvania Alapítvány tevékenysége is ebbe a keretbe illeszkedik bele, de a románság körében sajnos nincs jelentos támogatottsága.

Gazdaság

Erdély gazdaságilag a legfejlettebb része Romániának. Gazdag eroforrásokban: szén, vasérc, ólom, mangán, arany, réz, gáz, só és kén. Fejlett az acél-, vegyi- és textil ipar is. A legfontosabb elfoglaltságok az állattenyésztés, mezogazdaság, bor- és gyümölcstermesztés. A fa egy másik értékes nyersanyag.

Népei

A mai Erdély (a Bánsággal, Partiummal, Szörénységgel, Máramarossal, és az Alfölddel együtt) lakossága 7,5 millió fo. A románok után legnagyobb számban a magyarok vannak jelen, kb. 1,5 millió fo, ok külön kulturális és vallási egységgel rendelkeznek a románokhoz képest. A magyarság Erdély 16 megyéjébol kettoben alkot többséget (Hargita 84%, Kovászna 73%). Erdély legjelentosebb kulturális központja Kolozsvár, ahol ma már a lakosságnak csak kb. 20%-a magyar. Az egykor több, mint 600 ezres lélekszámot adó szászok és svábok mára már majdnem teljesen eltuntek, csupán egy-két nagyobb városban alkotnak számottevo közösséget, például a bánsági Temesváron, vagy Nagyszebenben (mai létszámuk kevesebb, mint 100 000 fo). Emellett a romák (cigányok), ruszinok (más elnevezésükön: ruthénok, ukránok), szlovákok (régi nevükön: tótok), bolgárok, csehek, örmények, zsidók stb. járulnak hozzá, az erdélyi etnikai mozaik színesítéséhez.